Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Szekszárdi Járási Ügyészség garázdaság vétsége és kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat egy 30 éves férfi ellen. 

A vádirat szerint …

Idén január 9-én este egy szekszárdi lakótelepen szóváltásba került a vádlott az élettársával. A vita során a nő bement az egyik lépcsőházba úgy, hogy az ajtó kitámasztására szolgáló faéket eltávolította, így a vádlottat kizárta, majd felfelé indult a lépcsőn.

A vádlott ekkor hangosan fenyegetni, sértegetni kezdte élettársát annak érdekében, hogy az ajtót nyissa ki, melynek során a vádlott a lépcsőház üvegajtaját egy alkalommal, erőteljesen megrúgta, ami ettől betörött.

A rongálás eredményeként a társasháznak több, mint kettőszázezer forint kára keletkezett, amely nem térült meg.

„A vádlott erőszakos és kihívó magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és riadalmat keltsen”

– írja közleményében Dr. Kiss Yvettea Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője. 

A büntetlen előéletű vádlottal szemben a járási ügyészség halmazati büntetésként közérdekű munka kiszabását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

(fotó: illusztráció, pixabay)