Találatok a következő címkénkre:
polgármester
Koccintás a Borkútnál
Az elsőéves hallgatókkal koccintott Belinger Attila, Szekszárd polgármestere, aki erről közösségi oldalán számolt be. "Tavaly után idén is a Borkútnál köszöntöttem a PTE-KPVK elsőéves hallgatóit. Öröm volt látni, hogy közel...
Béres Juditot választották meg Bátaszék polgármesterének
A szavazatok több mint 60 százalékával Béres Judit független jelölt nyerte meg az időközi polgármester-választást vasárnap Bátaszéken. A Nemzeti Választási Iroda honlapján közölt adatok szerint a négy, egyaránt független jelölt közül Béres...
Ülésezett a testület
Szekszárd Megyei Jogú Város Képviselőtestülete csütörtökön tartotta soron következő ülését. Több témáról is szó esett. Berlinger Attila polgármester és dr. Fusz György alpolgármester mások mellett a sötétvölgyi tábor fejlesztéséről...
Összefogással a szeméthalmok ellen
Berlinger Attila, Szekszárd polgármestere közösségi olalán mondott köszönetet minden hatóságnak és résztvevőnek, aki elfogadta a város meghívását arra a helyszíni bejárásra és azt követő problémaelemző fórumra, mely a szeméthalmok...
Mérlegbeszámolók és turisztikai fejlesztés
Már több témáról beszéltünk bővebben Berlinger Attilával, Szekszárd polgármesterével, amiről a város legutóbbi testületi ülésén szó esett. Folytatjuk a mérlegbeszámolókkal és turisztikai fejlesztéssel. Ez utóbbi témában főszerepben a Sötétvölgyben található...
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást
Ma három településen járulhatnak az urnákhoz a választópolgárok időközi önkormányzati választás keretében. Gyömrőn polgármestert és két egyéni választókerület képviselőit választják meg, míg Tótszerdahelyen és Bezeréden a polgármesteri tisztségről döntenek. A...
Új polgármestert választottak Dunaszentgyörgyön
Májikné Németh Szilvia független jelölt nyerte a vasárnapi időközi polgármester-választást a Tolna vármegyei Dunaszentgyörgyön. A Nemzeti Választási Iroda honlapjának adatai szerint a választáson 5 független jelölt indult. Májikné Németh Szilviára...
A polgármester válaszol
Stúdiónk vendége Berlinger Attila, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere. Legfőbb téma a február 12-i testületi ülésen a költségvetés volt, erzől kérdeztük Szekszárd vezetőjét. Mik a sarok pontok?
Mennyire kérték ki az érintett...
Már várják a bejelentkezéseket
Elérhetők a polgármester és az alpolgármesterek fogadóóráinak időpontjai. Minden esetben előzetes bejelentkezés szükséges. Berlinger Attila polgármester Telefon: 74/504-127
Email: polgarmester@szekszard.hu
Fogadóóra: 2025. február 3., előzetes bejelentkezés alapján Máté Péter Sándor alpolgármester Telefon: 20/942-7848
Email: alpolgarmester@szekszard.hu
Fogadóóra: minden hónap 3. csütörtök, előzetes bejelentkezés alapján a 74/504-102 telefonszámon Dr....
Megtartották a ciklus utolsó ülését
A közgyűlés napirendi pontjai között leginkább technikai jellegűek voltak. A város korábbi vezetői ezúttal emlékplakettet vettek át Berlinger Attila polgármestertől, majd a szekszárdi közgyűlés tagjai főként technikai jellegű döntéseket...
NEKED AJÁNLJUK
iPhone 18 Pro Max: nagy tárhely, de komoly lassulás jöhet nagy...
Az 1 TB-os iPhone 18 Pro Max papíron hatalmas tárhelyet kínál, ám egy friss teszt szerint ennek ára is lehet. A QLC technológiájú memória...
Kiemelt tartalmainkKiemelt
Elmúló kapcsolatok, nehéz búcsúk és fájdalmas emlékek rajzolják ki FILO új konceptalbumának...
Az olaszok sem fáznak. Olaszország majdnem minden részén a legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben a negyven...
Ez az a nyári csemege, amit valószínű nincs olyan, aki nem szereti. Persze tudjuk, kivételek vannak. De sokan imádják és...




