Luis Soriano nyelvtanár ötlete nyomán született meg a csodás „Biblioburro” (könyvtáros szamár) kezdeményezés. Falujában, La Gloria Colombiában ő volt az egyetlen ember, akinek voltak könyvei, szám szerint körülbelül 70 darab.

Enciklopédiák, spanyol nyelvkönyvek, regények, történelemkönyvek, ifjúsági olvasmányok, szótárak is voltak ezek között. Nem győzte nyugodni a gondolat, hogy diákjai könyvek nélkül nem tudnak gyarapodni, hogy a házi feladatok sem lesznek elkészítve, ezért úgy döntött, ő maga vet véget a könyvhiányos helyzetnek és egy szép péntek délután az általa összeeszkábált mobilpolcokkal elindult a tanítványai messze eső, nehezen megközelíthető otthonai felé. Felpakolva az olvasmányokkal, tankönyvekkel.

Két csacsi lett a kollégája, az egyiket Alfának a másikat Betónak (alfafeto = ábécé) nevezte el és beindult a Biblioburro. Az állatokat a múltban egyébként vizet hordtak, de egy még ennél is nemesebb küldetésük lett Soriano közbenjárásával, így at éltető víz helyett szellemi táplálékot hordanak.
Mára már több mint 4500 könyvet őriz, köztük tankönyveket és gyermekkönyveket is bőséggel. Több nehezen megközelíthető, szerény körülmények között működő iskolát is meglátogat a vidéken.
A pedagógus szerint akkor fejlődhet a legjobban egy gyermek, ha a saját fantáziavilágát könyvolvasással tágítja, a kettő találkozik és valós, egyetemes ismereteket is magáévá tehet a fiatal. És hogy milyen az emberi, szervezett intézményesített kollektív természet… nem mindenki nézte jó szemmel a csodálatos ötlet megvalósítását. Egy napon fegyveres katonák tartóztatták fel és alázták meg Luis Sorianót, mivel azt orrontották, hogy a szamaras könyvtár csupán álca és a férfi felkelésre, szervezkedésre buzítja a lakosságot. Egy rövid időre le is tartóztatták. Szerencsére véget ért ez a rémálom, de amikor elengedték, megeskették, hogy csak úgy folytathatja tevékenységét, ha marad az eredeti tervnél és kizárólag tananyagról, az ártalmatlan könyvekről beszél, minden politikai felhang nélkül. Nos, tudjuk, hogy a tudás hatalom.

Arról álmodik, hogy szülővárosában egyszer egy kulturális központot hoz majd létre, még akkor is, ha az említettek miatt nem számít a rezsim kedvencének.
Luis néhány éve elveszítette az egyik lábát, de ennek ellenére protézissel, de mai napig járja a vidéket hűséges szamaraival és a fontos könyvekkel.