Cikkünk frissítése óta eltelt 12 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Olasz, svéd és román alkotók jönnek az idei Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztiválra november végén. Az egyhetes program középpontjában a generációk, és az el nem mondott történetek állnak.  

Öt roma színház produkcióját láthatja a közönség, melyek saját, valós vagy fikciós történeteken keresztül mutatják meg az európai múlt és jelen kevéssé ismert arcait.

A Független Színház Magyarország szervezésében megrendezendő fesztiválnak a fővárosi Eötvös10 Művelődési Ház ad otthont. 

A Független Színház Magyarország 2017 óta évente rendezi meg a világ egyetlen nemzetközi roma színházi találkozóját. A fesztiválon Európa számos országából mutatkoznak be roma társulatok, művészek.

A szervezők elsődleges célja, hogy megmutassa a roma színház értékeit és felhívja a figyelmet a roma közösségek helyzetére.

(forrás, fotó: independenttheater.hu)