Több tízmilliárdos fejlesztés valósul meg Szekszárdon a következő években. Lázár János építési és közlekedési miniszter vezetésével delegáció érkezett Szekszárdra. Tárgyalóasztalhoz ültek a város vezetőivel, Horváth István országgyűlési képviselővel.

Cél a jövőt érintő fejlesztési lehetőségek egyeztetése. A tárgyalóasztaloktól felállva tájékoztatták a sajtó képviselőit a fejlesztési tervekről.

„Úgy gondolom, hogy letettük az alapját Szekszárd jövőjének. A mai nap folyamán megállapodás született több alapvető projekt elindításáról, amelyek a következő évtizedekben meghatározó szerepet játszanak majd városunk életében”

– fogalmazott városunk első embere, Berlinger Attila.

A folytatásban kiderült, hogy a vármegyeszékhely fontos eleme a Bácska Projektnek, amely a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl közlekedési és gazdasági fejlesztését célozza. E mögött számos kereskedelmi és logisztikai potenciál rejlik.


„Az egyik legfontosabb projekt az M9-es autóút keleti szakaszának bővítése, amely a következő években indulhat el. Ezáltal Szekszárd az M6-os és M9-es utak csomópontjává válik”

– hangsúlyozta a miniszter. Egy háromszakaszból álló elkerülő út tervezése zajlik, melynek bekerülési költségét 16 milliárdra becsülik. 

Észak-dél

Régóta „kéri a lakosság” az északi városrész fejlesztését. Most ígéretet kaphattunk arra, hogy kereskedelmi központ létesülhet üzletekkel, melyek kiszolgálják a felvevő piacot. 

Lázár János elmondta, egy új turbókörforgalom megépítésével jelentősen csökkenthető a déli városrész forgalmi torlódása. A városi gyalogátkelőket felújítják, modernizált átkelők segítik a legvédtelenebbek közlekedését. 

Parkolók a MÁV, felújítás a Volán pályaudvaron

Ezzel is támogatják a közösségi közlekedés népszerűsítését. A szekszárdi Volán pályaudvar teljes körű felújítása hamarosan megkezdődik, valamint parkolók kiépítse várható.  

Ezév szeptemberében átadják az uszodát, melynek üzemeltetését – ideértve a strandot is – az állam veszi át. Ígéretet kaptak a szekszárdiak arra is, hogy lesz rekreációs élményfürdő részleg is. 

„A város gyarapodik egy 5,2 milliárd forintos beruházással, és az üzemeltetési költségeket sem a szekszárdi adófizetőknek kell állniuk”

– emelte ki a miniszter.

Augusz-ház méltón képviselheti a kultúrát

Régóta fájdalmas a szívnek látni az Augusz-ház romló állapotát. E téren is jó hírt hozott a miniszter, hiszen az épületet teljes egészében felújítják. Szó esett még a kórházról is, melynek vezetésével jó kapcsolatot ápolnak, így a fejlesztési tervek kidolgozása is eredményes lehet. Kérdés, hogy felújításra kerüljenek-e a blokkok vagy egy új kórházi komplexum épüljön Szekszárdon, kedvezőbb fenntartási költségekkel.