Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ebben a nagy melegben mi mást lehetne kívánni, mint kellemes nyaralást és egy kicsit több hűvösebb fuvallatot.  A Wosinsky Mór Múzeum továbbra is nyitva van, a megszokott nyári napközis táboroknak ad otthont, és az állandó és ideiglenes kiállításokkal várja az erre járókat. 

Rendhagyó nyári programot is szerveznek

Régészeti gyalog- és biciklis túrákat különböző helyszínekre. 

Az első alkalom most szombaton, 2024. július 20-án, 9 órától indul Sötétvölgyben. 

A 4 km-es gyalogtúrán Tóth Gábor régész mutatja meg és meséli el Sötétvölgy történetét, szót ejt majd Nagybatról, Kisbatról, a török hadiútról és sok más érdekes dologról is, sőt néhány, a helyszínen feltárt tárgyakat is kézbe lehet majd fogni.

Találkozó: Sötétvölgyi parkoló
Időpont: 2024. július 20, 9 óra

(fotó: pixabay)