0:00
/
Elvarázsolta Görögország a „Bélásokat”

Május 13-án különleges élményközponttá változott a Szekszárdi I. Béla Gimnázium: megrendezésre került az Európa-nap, amelynek idei kiemelt témája Görögország volt.    

Robert Schuman 1950. május 9-i nyilatkozatának szellemisége

Ez az európai együttműködés alapkövének számít. A program célja az volt, hogy a diákok játékos, kreatív és élményszerű módon fedezzék fel Európa kulturális sokszínűségét, fedezték fel európai örökségünk felbecsülhetetlen értékeit.

"Már a belépés pillanatában mediterrán hangulat fogadta a résztvevőket: az iskola tereit kék-fehér színekbe öltöztetett dekorációk, görög minták és látványos plakátok töltötték meg élettel. A helyszíneken görög zene csendült fel, amely a program kapcsán megteremtette az igazi „Égei-tenger hangulatát”"

– fogalmaz oldalán az intézmény.

Ízek és hagyományok

A diákok kreatív standokon keresztül idézték meg Görögország világát. Szerveztek és alkottak, szó szerint. Igazi élmény volt átlépni nekünk, külsősöknek is a küszöböt.

Az „Ókori mesterek” kézműves állomáson a történelem szó szerint életre kelt a diákok kezei között. Színes mozaikok, görög stílusú vázák és expresszív színházi maszkok alapján diákalkotások készültek, amelyek egy-egy darabot meséltek el az ókori görög világ hangulatából.

A „Mini olimpia” állomás igazi energiabomba volt: ügyességi és mozgásos feladatok, vidám sportos kihívások várták a résztvevőket. A diákok olimpiai hangulatban, lelkesedéssel és kitartással versenyeztek, miközben a közösségi élmény került a középpontba.

A „Görög színház” drámaállomás igazi közönségkedvenc lett. A diákok mutogatással, rajzzal és körülírással jelenítettek meg mitológiai és színházi jeleneteket. A nevetés és a kreatív megoldások végigkísérték a feladatokat, így a tanulás élménnyé vált.

Persze mindez a teljesség igénye nélkül tükrözte a fiatalok napját.

Az Európa-nap minden résztvevő számára felejthetetlen élményt nyújtott. Az osztályok csapatokba szerveződve minden állomáson igyekeztek érdemesnek bizonyulni a lelkes és kreatív munka gyümölcsét szimbolizáló amforákra. 

A megmérettetések eredményei:

Az állomásokon kiemelkedően helyt álltak:

  • I. 9. A és B osztály
  • II. 10. A és B osztály
  • III. 9. NY és 11. B osztály.

Görögország tematikus bemutatásában a legjobban teljesítettek:

  • I. 9. AJKP osztály
  • II. 11. C osztály
  • III. 11. A osztály

A rendezvény megvalósítását az EUROPE DIRECT hálózat támogatta. Külön köszönet illeti Dombai Szilvia szakmai közreműködését.

(Megszólal: Juhász Gábor főigazgató, Ziegler Teréz német szakos tanár,
Bíró Péter Imréné idegennyelvi
munkaközösség vezetőe,
Keresztes Boglárka Mercédesz tanuló)