Bizonyítottság hiányában. Az ítélet nem jogerős. A Szekszárdi Törvényszék a 2023. május 8-án tartott tárgyalásán bizonyítottság hiányában felmentette azt a fiatal férfit, akit az ügyészség aljas indokból, előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolt.

A húszas évei közepén járó vádlott férfi és a sértett nő között szoros érzelmi kapcsolat állt fenn, rendszeresen találkoztak. 2021 áprilisában a sértett a vádlottal fennálló viszonyának véget akart vetni, ezt közölte is vele, aki azonban szerette volna a kapcsolatot folytatni, emiatt többször is vita volt közöttük.

A 2021. április 24-éről április 25-re virradó éjszaka a vádlott a sértett lakóhelyén tartózkodott. Az éjszaka folyamán – a sértett szakítási szándéka miatt – vitatkoztak, majd ezt követően 2021. április 25-én a reggeli órákban a vádlott gépjárművével elhagyta az ingatlan területét.

Ismeretlen forrásból gázolajat szerzett és mivel nem tudta feldolgozni, hogy a sértett lezárja a kapcsolatukat, elhatározta, hogy végez vele.

Rövid idő múlva visszatért a sértett lakóhelyéhez, majd a ház bejárati ajtaja előtt a részben nyitott teraszon az ajtó előtt álló sértettet a magával hozott kannában lévő gázolajjal lelocsolta, ezt követően öngyújtóval a ruházatát meggyújtotta. A sértetten lévő felsőruházat meggyulladt, majd rövid időn belül továbbterjedt a felsőtestén. A sértettet a vádlott megpróbálta megakadályozni abban, hogy oltsa a tüzet, de a sértettnek sikerült a lakásba beszaladnia, majd a fürdőszobában vízzel és kézzel a testén és a ruházatán égő lángokat eloltania.

Jött a barátnő, aki észlelte a nyomokat

A sértett megkérte a vádlottat arra, hogy értesítse a barátnőjét, hogy menjen el hozzá, amit meg is tett. Utóbbi észlelte barátnőjén az égési sérüléseket, így a szekszárdi kórházba szállította.

A sérülések súlyossága miatt a sértettet mentővel tovább szállították Pécsre, ahol huzamosabb időn keresztül kórházban kezelték.

Az elszenvedett égési sérülésekkel összefüggésben gyulladásos, fertőzéses szövődmények, szeptikus állapot (vérmérgezés), időszakosan többszervi elégtelenség jött létre, amely azonban az alkalmazott kezelések hatására rendeződött. Vélelmezhetően az alkalmazott gyógyszeres kezelés szövődményeként a sértettnél kétoldali halláskárosodás jött létre. Égési sérüléseit többszöri bőr átültetéssel kezelték – írja közleményében dr. Bajusz János, sajtótitkár.

A közvetlen életveszélyes állapot önmagában hordozza a halál bekövetkezésének valószínűségét, így a sértett életveszélyes sérülései alkalmasak lettek volna a halál előidézésére. Maradandó fogyatékosság kialakulása igen nagy valószínűséggel várható nála.

Az elsőfokon eljáró törvényszék terjedelmes, a sértett, további tanúk, valamint igazságügyi tűz-, orvos-, illetve pszichológus szakértő meghallgatását is magában foglaló bizonyítási eljárás lefolytatását követően a beszerzett adatok tükrében arra az álláspontra jutott, hogy kétséget kizáró bizonyossággal nem állapítható meg a vádlott terhére rótt cselekmény elkövetése, így bűncselekmény bizonyítottságának hiányában a vádlott ellene minősített emberölés kísérlete miatt emelt vád alól történő felmentéséről rendelkezett.

Az ítélet nem jogerős, azt a vádlott és védője tudomásul vette, de a vádhatóság fellebbezést jelentett be a vádlott bűnösségének megállapítása és vele szemben büntetés kiszabása végett.

Az ügy a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik.