Mindenki, mindenki ellen. Egy őrként dolgozó férfi tett bejelentést 2022. április 29-én este ismeretlen tettesek ellen, akik Szekszárdon a buszpályaudvar közelében – közterületen – verekedtek össze, közülük többen meg is sérültek. A helyszínre érkező járőrök a sérültekhez mentőt kértek. 

A verekedés egyetlen női résztvevője mindvégig agresszíven viselkedett, szidalmazta, becsmérelte az egyenruhásokat.

A többiek elmondása és saját vallomása szerint is ő volt a vita kirobbantója.  A harcias, de sérült asszonyt a mentő kórházba vitte, az orvosi ellátást követően állították csak elő a kapitányságra, ahol a többiekkel együtt gyanúsítottként hallgatták ki.

Felnőttek és fiatalkorúak mentek ölre

A verekedésben két felnőtt férfi, egy 23 és egy 35 éves, valamint egy 37 éves nő, továbbá négy fiatalkorú fiú vett részt. A nő azért vonta kérdőre a fiatalokat, mert egyik férfi ismerősétől cigit akartak kérni, de mivel nem tudott nekik adni, szemtelenkedni kezdtek vele. Eleinte csak szóváltás volt közöttük, majd dulakodni kezdtek, végül kölcsönösen ütötték – rúgták egymást.
Az ügy vizsgálata során hét verekedőt hallgattak ki a szekszárdi nyomozók gyanúsítottként. Közülük volt akinek „csak” csoportos garázdaság, míg másoknak amellett könnyű testi sértés, illetve a nőnek még becsületsértés miatt is felelnie kell.
A nyomozást a Szekszárdi Rendőrkapitányságon befejezték és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek küldték meg.