Noha a történetet közfelháborodás előzte meg, az állami hatóságok most mégis kivételt tettek és engedélyezték a családnak a nutria háziállatként való tartását.

A masszív közfelháborodás után az állami hatóságok bejelentették, hogy megengedik egy louisianai házaspárnak, hogy egy 22 kilós nutriát – egy gombszemű, narancssárga fogú, patkányfarkú rágcsálót, melyet általában vizes élőhelyeket károsító kártevőnek tartanak – háziállatként tartson, ami a kutyájukkal együtt játszik, a karjukba bújik és a családi medencében is szívesen úszkál. 

A louisianai vadvédelmi és halászati minisztérium pénteki közleményében jelentette be, hogy lehetőséget kínálnak Myra és Denny Lacoste-nak, hogy hivatalos engedélyt kérjenek arra vonatkozóan, hogy legálisan tarthassák otthonukban Neutyt, a nutriát.
A bejelentésre azt követően került sor, hogy több mint 17 ezer ember fogott össze és írt alá egy petíciót, amelyben azt követelték az államtól, hogy hagyja békén az állatot és családját. Az állat már több mint két éve él a családdal, ám a vadvédelmi hivatal korábban közölte, hogy intézkedik az állat egyik helyi állatkertbe történő átszállításáról.

Akkor az invazív fajnak számító nutria birtoklását tiltó állami törvényre hivatkoztak, ám a hivatal a masszív közfelháborodás nyomán végül különleges feltételeket szabott, melyek lehetővé tették a család számára, hogy a nutriát háziállatként tartsák törvényes kereteken belül.
Denny Lacoste még 2020-ban találkozott a sérült állattal, amikor testvérei a nagy autós forgalomba keveredve elpusztultak. Az akkor még apró állatot a házaspár kézből etette, egészen addig míg nem volt képes önállóan táplálkozni. Ezt követően pedig már háziállatként tekintettek rá, az állat pedig úgy tűnik, hogy szintén így érez és ragaszkodik gazdáihoz.