1 év

Dombóváron találkoztak a Civil Majálison a civil egyesületek tagjai. Az új helyszínen, a Múzeumkertben megrendezett esemény immár hagyomány.

Az idei főzőversenyre tizennégy csapat jelentkezett. A helyszínen több mint háromszáz fő szorgoskodott az ételek körül.

Pintér Szilárd polgármester köszöntötte a jelenlévőket és a vendég szervezetet, a Tolna Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ csapatát. A Civil Szövetség biztosította az alapanyagokat a bográcsos étel elkészítéséhez, a pincepörköltön kívül készült székely káposzta, bakonyi sertéspörkölt és halászlé is.

Szekszárdnál maradt a kupa

Tóth Zoltán Civil Tanácsnok, Bodó Imre helytörténész és Árok Attila, a Dombóvári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat alelnöke vállalta a zsűri szerepét. Döntésük alapján különdíjban részesült a Dombóvári Polgárőr Egyesület által készített halászlé, a vándorkupa maradt a szekszárdi vendégeknél, második a Dombóvári Ózon Asztma Egyesület, harmadik a Viharmadár Önkéntes Mentő Egyesület lett a főzőversenyen.

 

Kép: infordombovar.hu