6 hónap

Gdansk település mellett azonosították.

„Kollégáink figyelme a téli szezonban a hozzánk telelni érkező és itthon maradt madarakra összpontosul, még költő madaraink Afrika táplálékdús régióiban élvezik az ottani évszak adta lehetőségeket. Ekkor a madarászok egy része a tavak és folyók vendégeit követi nyomon”

– írja posztjában a Duna-Ipoly Nemzeti Park. Tájékoztatójukból kiderül az is, hogy a hideg idő beköszöntével a Duna mentén nagy sűrűségben összpontosulnak a különböző sirályfajok. Vannak köztük olyan egyedek is, melyek gyűrűt viselnek, ezzel persze követhető is útvonaluk.

„A napokban kaptuk a hírt, hogy a Margit-szigeten március elején meggyűrűzött dankasirályt 2023.10.13-án HN01-es színes jelölőgyűrűje alapján azonosították Gdansk település mellett Lengyelországban. A gyűrűzés és megfigyelés helye között 767 km távolság van légvonalban, tehát a madár legalább ennyi utat tett meg amíg elérte a tengerpartot.”

A madárgyűrűzés a vadon élő madarak egyedi jelölésének egyik, legrégebben és leggyakrabban alkalmazott módszere. Leginkább az egyedi kóddal ellátott gyűrűtípusok elterjedtek, de gyakran színes gyűrűk kombinációját is alkalmazzák. Az egyedi jelölés célja leggyakrabban a vonulás kutatása.

(forrás, fotó:  Sári Gergő, Berecz Tibor)