61 éve alapították a díjat, 1963-ban ezen a napon vehette át az első elismerést a színművész. A szép magyar beszéd jutalmazására Péchy Blanka alapította a Kazinczy-díjat.

Péchy Blanka színművésznő 1963-ban díjat alapított Kazinczy Ferencről elnevezve azon hivatásos beszélők (színészek, énekesek, a média szereplői), illetve pedagógusok és az ifjúság számára, akik példamutatóan szép nyelvhasználatuk (elsősorban kiejtésük) révén sokat tesznek a magyar nyelv ápolásának ügyéért. 

Az alapító halála után is fontos a szép beszéd

A Péchy Blanka halálát követően létrehozott Kazinczy-díj Alapítvány – Péchy Blanka Emlékére évente Kazinczy-díjjal jutalmazza

  • a magyar nyelvet példamutatóan beszélő prózai vagy énekes színművészeket, illetőleg hivatásos vers- és prózamondókat;
  • a magyar nyelvet példamutatóan beszélő rádiós vagy televíziós bemondókat, illetőleg más fontos adások állandó résztvevőit (kivéve a színházi szerződéssel bíró színészeket);
  • beszédművelő szakkört vezető vagy anyanyelvi versenyekre rendszeresen felkészítő magyartanárokat, akik növedékeik sikereivel igazolják munkájuk eredményességét.

Az Alapítvány által alapított kitüntetések:

  • Kazinczy-díj
  • Kazinczy-érem
  • Kazinczy-jelvény
  • Kazinczy jutalom

Ma már egyre több intézményben kötelező a kommunikáció tanítása, nagyon sok tanár helyez hangsúlyt a szép kiejtés fontosságára. Számos drámacsoport jön létre, ahol szintén fontos a beszéd, az érthető kiejtés.