A vágsellyei születésű (1960. március 16.) Kaszás Attila 2007. március 23.-án hunyt el. A Jászai Mari-díjas magyar színész többször is megfordult Szekszárdon, elkápráztatva tehetségével közönségét.

Gyermekkorát a csehszlovákiai Vágfarkasdon töltötte, ahol szülei a helyi iskolában tanítottak. A komáromi Selye János Gimnáziumban végzett, majd 1979-ben került Budapestre a Színház és Filmművészeti Főiskolára, amit 1983-ban végzett el Horvai István és Kapás Dezső tanítványaként.

Tizenöt éven át volt a Vígszínház társulatának tagja

Nemzeti Színház, Katona József Színház, Új Színház, Budapesti Kamaraszínház, Rock Színházban – a teljesség igénye nélkül. 

Első komoly sikerét 1990-ben, Georg Büchner Leonce és Léna című darabjában Leonce megformálásával érte el, amiért megkapta az Országos Színházi Találkozó legjobb férfialakítás díját.

Eszenyi Enikővel kötött első házassága, majd Balázsovits Edittel való kapcsolata után másodszor is megnősült. 2005-ben megszületett kisfia, Jancsi. Kislánya, Luca már halála után, 2007 decemberében született meg.

Információk szerint már napokkal kórházba kerülése előtt erős fejfájásra panaszkodott. 2007. március 19-én a Tizenkét dühös ember című darab kezdete előtt hirtelen összeesett.

A mentőben újraélesztették, és az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézmény intenzív osztályára szállították, ahol stroke-ot állapítottak meg.

Március 23-án este meghalt. 2007. április 18-án pályatársak és barátok vettek végső búcsút tőle. 

(forrás: wikipedia/ fotó: Mint Földön a Csillag Facebook oldal)