Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Közélet

Maszkot várnak, hogy segítsék a civileket

A maszkok mellett középiskolásokat is vár a vöröskereszt. Az előbbit adományként kapják, az utóbbiakat közösségi szolgálatra fogadják.

Folyamatosan enyhülnek a szabályok az oltottsági mutatók alapján. Ezzel együtt válik minden könnyebben elérhetővé.

FOLYAMATOSAN kell a vér

A Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete is folyamatosan várja a véradókat. Rád is szükség van!

„Sajnos még nagy munkahelyek nem engedik a munkahelyi véradásokat – ez nagy kiesés nekünk a teljesítésben. Az iskolai véradások sorra elmaradtak, melyeket a szülők illetve a középiskolákban a 18. életévüket betöltött fiatalok részére szerveztünk volna. Ezért június hónapban minden véradásunkat a “PEDAGÓGUSNAP” jegyében szervezzük, így tisztelgünk a pedagógusok megnehezedett munkája előtt.”

(Gulyás Katalin, a Tolna Megyei Szervezet vezetője)

Az egészségügyi szolgáltatások, a műtétek újraindítása során növekszik a vérigény. Minden véradó részére ajándékot adnak.

ÖNKÉNTESSÉG a központban

A szervezethez érkező adományokat az alapszervezeteken keresztül osztják ki, önkéntesekkel. A napokban is tudtak segíteni néhány családnak. A csomagokban általában élelmiszer, fertőtlenítő adományok vannak.

Várjuk a központi maszk adományt, melyből civil szervezetek részére is tudunk átadni, akikkel együttműködünk. Továbbra is várjuk a középiskolásokat közösségi szolgálatra. Az iskolával kell szerződést kötnünk és különböző feladatok ellátásával lehet letölteni a szolgálatot: szociális, véradás szervezés , elsősegélynyújtás.