Kutatásokból kiderült, minimum hány órát kell aludnunk ahhoz, hogy ne alakuljanak ki krónikus egészségügyi problémáink később. A szakértők szerint ez az időtartam minimum öt óra kell hogy legyen.

Több ezer alany vett részt a kutatásban

Tudományos bizonyítékok vannak arra, hogy az alvás pihenteti és helyreállítja mind a testet, mind a lelket. Eddig nem tudtuk pontosan, hogy legalább mennyi alvásra van szükségünk ahhoz, hogy ne betegedjünk meg és ne legyenek szövődményei az alváshiánynak. A PLoS Medicine tanulmánya körülbelül nyolcezer ember alvási szokásait monitorozta. Az alvási ciklusokat csuklóra rögzíthető órával mérték, valamint feltérképezték az önkéntesek egészségügyi állapotát.

A kutatás két évtizeden keresztül tartott, így követték nyomon a felmérésben résztvevők egészségügyi változásait.

A University College London és a Paris Cité University közös kutatásából kiderült, hogy 5 óra alvásnál van az a határ, aminél ha kevesebbet alszanak az emberek, jelentősen megnő a betegségek kialakulásának esélye.