Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A 30-59 éves magyar lakosság 83 százaléka lakásbiztosítással védi otthonát a balesetektől, káreseményektől.

„A magas és közepes jövedelműek 89 és 87 százalékának van lakásbiztosítása, ugyanakkor az alacsony jövedelmi kategóriába tartozóknál is 69 százalék ez az arány”

– idézi az mti Kaszab Attilát, a K&H Biztosító vezérigazgató helyettesét és nem-életbiztosítási üzletágának vezetőjét. Aki a saját lakásában él, az adatok szerint 88 százaléka védi biztosítással a lakását. Ha nem az övé a lakás, akkor ez az arány 69 %. A bérleményben élők pedig csak 56 százalékban.

Van, amikor jól jön a szomszéd

Például akkor, ha éppen nem vagyunk otthon. Ez nagyapáink idejében is jól működött. Figyelte mindig a szomszéd a portát. 

Napjainkban 64 százaléka a szomszédokkal összefogva figyeli egymás ingatlanait, 47 százalékuk pedig biztonsági ajtókkal, ablakokkal szerelte fel lakását. 

Ez utóbbi adat tavaly még csak 41, előtte lévő évben pedig 38 százalék volt. 

A házőrző kutyák aránya évek óta valamivel 40 százalék felett van a kutatás szerint.

A közlemény szerint a tűz- és füstjelző készülék használatét a megkérdezettek 17 százaléka használja, ami emelkedhetne, hiszen ha a jelzésre odafigyelünk, akár tragédiától védhetjük meg a családot.

(fotó: pixabay)