A fedettpályás szezon utolsó versenye az U14 és U16 korosztály összetett bajnoksága volt a szekszárdi atléták számára.

A 2010-11-ben születettek a négypróba három változatában versenyeztek, míg a 2008-09-ben születettek ötpróbában küzdöttek a helyezésekért. A Szekszárdi Sportközpont fiatal atlétáinak téli felkészítése az ügyességi számokra nem egyszerű feladat, így elmondható, hogy a bajnokságon elért egyéni csúcsok bíztató irányt mutatnak a máris kezdődő tavaszi felkészülés előtt. A legfiatalabb versenyzők egyelőre csak ismerkednek a fedettpályás versenyzéssel, a bonyhádi felkészülési versenyek hiányában egyből mély vízben kell teljesíteniük. A Magyar Atlétikai Szövetség újdonságként csapatversenyt is hirdetett, így a két napos verseny mindkét napján nagyobb csapattal utaztak a szekszárdiak Budapestre, a BOK csarnokba.

Az U16-os fiúk ötpróba csapatversenyében a csapat a hatodik helyen végzett. A jegyzőkönyvekből látszik, hogy az atléták egyéni csúcsokkal, futamgyőzelmekkel, adott versenyszámban elért legjobb eredménnyel végeztek.

Gratulálunk a versenyzőknek, és felkészítőiknek Gaál Lászlónak, Klézl Zsuzsának, Lakatos Istvánnak, és Péterbencze Csillának!