3-3-as döntetlennel zárult az NB III felkészülési mérkőzés a Szekszárdi Utánpótlás-nevelő Futball Club részére. Gólszerzők: Major Péter, Péter Dávid, Sütő Endre.
A klub közösségi oldalán így értékelt Mészáros István vezetőedző:
„Azt gondolom, hogy az első felkészülési mérkőzéshez képest is sok technikai hibával játszottunk, főleg az ellenfél térfelén. Így is tudtunk kialakítani kellő lehetőséget, illetve gólhelyzetet ahhoz, hogy ennél a háromnál is több gólt tudjunk szerezni.”
A tréner szerint játékuk nyíltabb volt, de ebben nem lehet 3 kapott gól. Az ellenfél oldalán tudott csapata labdát szerezni, melyből adódtak lehetőségeik. Be kell jutni a védelmi vonal mögé.
„Továbbá a ziccereket értékesíteni kell, különben egy olyan helyzetkihasználással zárjuk a mérkőzést, ami nem mondható kiválónak. Voltak meggyőző teljesítmények de látszik, hogy egyenlőre még bent van a lábakban az első két és fél hét intenzív edzése.”
Nem elégedett a végeredménnyel, és nem is lehet 2 gólos előny után így zárni. Nem kell elkeseredni, de vannak mérkőzések, amit meg kell nyerni.