A semmiből feltörő földkupacok alkotóját, a közönséges vakondot, csak ritkán látjuk közvetlenül. Cikkünkből kiderül, hogyan képes kicselezni a leggyakoribb vakondűző praktikákat.

Melyik a helyes?

Kezdjük ott a rejtélyek sorát, hogy a „vakondok” szó vajon egy vagy több állatot takar? Nos, tulajdonképpen mindkettő. A Magyar nyelvhasználati szótár szerint ugyanis egy állat tekintetében a „vakond” és a „vakondok” alak is egyformán használatos, többes számban pedig a „vakondok” és a „vakondokok” alak is helyesnek számít.

A vakondtúrások tulajdonképpen élelemkeresési tevékenységének föld feletti megnyilvánulásai: ha megtelik a járat feleslegessé vált morzsolt talajjal, ásólábával egyszerűen csak kitolja a felszínre és tovább folytatja a keresgélést. Igazából még az sem zavarja, ha néha beomlik felette a járat, a lényeg pusztán az, hogy valami élelmet szerezzen magának.

Mi űzheti el őket?

A vakondot nem igazán hatja meg, ha a kert tulajdonosa locsolóvizet enged a járataiba, hogy ezzel távol tartsa. Sokan esküsznek az ultrahangos riasztókra, a vakondtúrásba szúrt fémrúdra kötözött sörösdobozokra és a földbe ásott sörösüvegekre is. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a vakond ezekkel sem igazán foglalkozik, sokszor egyszerűen csak kikerüli őket és ugyanúgy a területen marad. Egy korábbi hazai kísérletsorozat eredményei szerint a járatba spriccelt levendulaolaj illata mintha valóban zavarta volna az állatot, de ilyen vakondűző termék végül nem került a boltok polcaira. Ebből kiindulva mindenesetre meg lehet próbálni a járatba tenni egy-két levendulaágat.

Sajnos mai napig kaphatók a piacon élvefogó vakondcsapdák és olyan gázpatronok is, amelyek mérgező füsttel töltik meg a járatokat.

Ezek használata azonban szigorúan tilos, hiszen a közönséges vakond hazánkban több mint száz éve védett faj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft. Jelenléte pedig nemcsak azért hasznos, mert elfogyasztja a kártevőket, hanem azért is, mert javítja a talaj vízellátottságát és biztosítja annak átszellőzését.