0:00
/
Kodályra emlékeznek a kórusok az adventi időszakban

Ismét fellépéssel jelentkezik a Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes. Ha a járványhelyzet engedi, advent harmadik vasárnapján, december 12-én a Művészetek Házában adnak hangversenyt.

Kodályra emlékeznek

Az alkalom a „Magyar Kórusok Napja” elnevezést kapta. Aznap ünneplik Kodály Zoltán születésének 139. évfordulóját. Ezt a fajta rendezvényt 1999 óta minden évben megrendezik, így emlékezve Kodály Zoltánra.

Régi és új keveredik

A Magyar Kórusok Napjára két vendég kórus érkezik majd. Az egyik a Kecskeméti Énekes Kör, a másik meghívott pedig az Érsekcsanádi Összhang kórus lesz. Idén úgy gondolták, hogy ezen az ünnepen a hagyományoktól eltérően a népdalgyűjtő Kodály előtt is tisztelegnek. Rendhagyó módon fellépnek diákok a Garay János Gimnáziumból egy Kodály dalcsokorral.

Vers egy nyertestől

Az adventi időszakot ünnepelve és már a karácsonyra készülődve még egy különlegesség fog szerepelni a Magyar Kórusok Napjának repertoárjában, mégpedig egy vers szavalás egy olyan diáktól, aki a közelmúltban nyerte meg a Baka versmondó versenyt.

 

Kép: nullahategy.hu