A Polaroidok és más híres verseskötetek szerzője, Simon Márton a városunkba látogatott október 7-én, csütörtökön. A költő, műfordító és a slam poetry kiemelkedő alakja az Illyés Gyula Megyei Könyvtárban tartott író-olvasó találkozót az Országos Könyvtári Napok keretein belül.

Minden kötetéből felolvasott

Nagyon sokan voltak kíváncsiak a programra, ami főleg a fiatalokat vonzotta, de minden korosztályból akadtak érdeklődők. Simon Mártont a könyvtár igazgatója, Liebhauser János konferálta fel. Először felolvasott az első kötetéből, majd egy kis kérdezz-felelek következett. Olyan témákat feszegetett az olvasóival, mint hogy mit gondol arról a kérdésről sikeres hús-vér szerzőként, hogy „Mire gondolt a költő?”.

„A versek célja, hogy érezz valamit, miközben olvasod őket. Már én sem tudom néha, hogy mire gondoltam, mikor megírtam, nem hogy mások.” – fogalmazott.

Az eszmecsere után következtek a további kötetei, majd újabb beszélgetés. Sok dolgot mesélt az irodalomhoz fűződő viszonyáról. Pilinszkyt és Nemes Nagy Ágnest tartja azoknak a magyar irodalmi alakoknak, akik leginkább inspirálták és akiknek verseit mai napig szívesen olvassa. Márton a japán nyelvhez kapcsolódó érdeklődéséről is mesélt egy kicsit, hiszen japán szakos hallgató az egyetemen.

 

Mindenki élvezte az író-olvasó találkozót

Zárásképpen legújabb könyvéből, az Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni című kötetből olvasott fel, majd mindenkit elkápráztatott slammer tudományával. Előadás után sokáig lehetett még vele beszélgetni, minden kérdésre készségesen válaszolt. Közvetlenségével mindenkit lenyűgözött. Úgy nyilatkozott az estéről, hogy ő is nagyon jól érezte magát.