A hangyák megjelenésének oka, hogy egy boly kialakításához megfelelő körülményeket, így például száraz talajt, vizet és táplálékot találtak. Ha ez a három rendelkezésre áll, a kertben és házon belül egyaránt nagy számban előfordulhatnak. De mit lehet tenni ezek ellen a rovarok ellen? Hogyan űzhetőek el, illetve hogyan tarthatóak távol a kerttől és a lakástól? 

Leggyakrabban az öntözés nélküli talajtakart területeken okoznak bosszúságot, itt kedvezőek számukra a feltételek.

A megtelepedésüket úgy kerülhetjük el, hogy rendszeresen megmozgatjuk a takarást, továbbá rendszeresen öntözzük, ez utóbbi azért fontos, mert nedves talajt ritkábban választják.

A hangyák a lakásban bizonyos időközönként mindig megjelennek, néha csak 1-2 egyed, ami élelmet keres, rosszabb esetben viszont egy egész kolóniával kell szembenéznünk. A lakás a hangyák szempontjából egy ideális hely, hiszen ott élelemhez és vízhez juthatnak. Ahhoz, hogy elkerüljük, hogy a kolóniát a lakáson belül alakítsák ki, minden olyan forrást meg kell vonni tőlük, ami vonzaná őket: vagyis ne hagyjunk elől ételt, a morzsákat seperjük fel, a kisállatok tálját helyezzük a konyhától távolabb, a vizes tálka pedig legyen egyenes falú. Egy másik hatékony módszer, ha egy kis vazelint teszünk azokba a repedésekbe, ahol vonulnak, ezen garantáltan nem tudnak átjutni.

Ha benn találunk hangyát, érdemes kint is körülnézni, mert a házhoz közel lesz a boly! Ha szobanövényeinket nyáron a szabadban tartjuk, érdemes a cserepet átvizsgálni, mielőtt bevisszük, hiszen nem ritka, hogy hangyák fészkelnek a cserépben a nyár folyamán.

A vegyszermentes megoldások közé tartoznak a különböző csalétkes csapdák. Ezek egyik típusa az, ami összegyűjti a hangyákat, amelyek utána kidobhatók. Ezek a csapdák jól működnek, de csak a szárnyatlan dolgozó hangyák sétálnak beléjük, az ivadékokat gondozók és a királynő nem, így rövid idő alatt újabb menetelő egyedekkel találkozhatunk. Ebből a másik fajta a hangyák számára vonzó anyagot (fehérje, cukor) és a számukra mérgező anyagot vagy a szaporodásukat gátló szert apró, morzsalékos formában tartalmazza. Ezeket az anyagokat a dolgozók visszaviszik a bolyba és ott néhány hét alatt kifejti a hatását, így a teljes kolónia pusztulását okozva. Hallottunk már citromkarikáról, és uborkáról is a távoltartó szerek közül, de ezek csak rövid ideig hatásosak, mert hamar elvesztik illatukat, amely elriasztja a hangyákat!

A hangyainvázió ellen tehát van megoldás, kitartóak legyünk, és megtaláljuk a megfelelőt!