Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Átlagkereset: kis ország, nagy különbségek

Budapesten kívül csak egy megyében magasabbak az átlagkeresetek az országos átlagnál, tizennyolcban viszont kevesebb pénz érkezik a számlákra. 

A fővárosban tavaly 360 ezer forint volt a nettó átlagkereset, Győr-Moson-Sopronban 309 ezer, Komárom-Esztergom megyében pedig 289 ezer számított átlagosnak. A legkevesebb pénzt, 202 ezer forintot, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye dolgozói vihették haza, de Békés (213 ezer forint) és Nógrád megyében (220 ezer forint) sem sokkal jobb a helyzet, írja a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva a Portfolio.   

Tavaly 292 ezer forint volt az országos átlagkereset, amelyet az élmezőnyt leszámítva egyik régióban sem sikerült elérni. De akkor mégis mitől ilyen magas ez az összeg? Ennek egyik oka az, hogy Budapesten jóval többen dolgoznak, a másik pedig az, hogy több pénzt is kapnak a munkájukért. Ez persze nem jelenti azt, hogy a fővárosiak jobban is élnek, mert az ingatlanokért és egyes szolgáltatásokért többet kell fizetniük, a diszkontláncok boltjaiban viszont ugyanannyiba kerül például egy liter tej, mint bárhol az országban. 

Az adatokból az is kiolvasható, hogy a fejlettebb, magasabb egy főre jutó GDP-t termelő régiókban az átlagkereset is nagyobb. Ahol kevés nemzetközi iparvállalat van, magasabb a mezőgazdaság aránya, ott alacsonyabbak a bérek. Ha Budapesttel is kibővítjük ezt a statisztikát, akkor abból az látszik, hogy az ipari cégeknél csak egy jobb dolog van, ha nagyobb a szolgáltató szektor aránya. 

Budapest kiemelkedő teljesítménye ugyanis döntően ennek köszönhető.
  
Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pexels.com