Zajlik a Magyar Rádió egykori, használaton kívüli épületében rejtőző atombunker bontása Budapest belvárosában. Az 1952-ben, Rákosi Mátyás utasítására épült létesítmény célja az volt, hogy egy esetleges atomtámadás esetén is biztosítsa a rádióműsorok sugárzását. Most, több mint hetven évvel később, a masszív vasbeton építmény lebontása komoly kihívások elé állítja a szakembereket.
A háromszintes, 400 négyzetméteres bunker falai helyenként négy méter vastagok, így az elbontása nem csupán időigényes, hanem különleges technológiát is igényel. A belvárosi környezet és a szomszédos műemlékvédett épületek miatt a hagyományos, mikrorobbantásos technológia szóba sem jöhetett. Ehelyett a szakemberek a zaj- és rezgéscsökkentést szem előtt tartva a betonvágás és hidraulikus bontás kombinációját alkalmazzák, amely lassú, de hatékony megoldás.
A munkálatok során kiemelt figyelmet fordítanak a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra. Az előzetes vizsgálatok igazolták, hogy az épület szerkezete nem tartalmaz veszélyes anyagokat, így a keletkező, mintegy 2700 köbméter törmelék szinte teljes egészében újrahasznosítható. A szállítás előre meghatározott menetrend szerint zajlik, hogy a lehető legkisebb kellemetlenséget okozza a környéken élőknek.
A bontás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új kampuszának építését készíti elő, amely nem csupán egy modern felsőoktatási központ létrehozását jelenti, hanem egy átfogó városrehabilitációs program részét is képezi.
A projekt célja, hogy a Palotanegyed történelmi épületei megújuljanak, a közterek megszépüljenek, és több zöldfelület jöjjön létre.
Forrás: MTI
Illusztráció: Pixabay