Szerdán nyugaton, délnyugaton, illetve késő délután északkeleten lehetnek hosszabb napos időszakok. Kisebb eső, futó zápor a nyugati, délnyugati tájak kivételével több helyen előfordulhat. Nyugaton és az ország keleti harmadán élénk, északkeleten helyaenként erős lesz az északias szél.
Hajnalban 5-11, délután 12-19 fok valószínű.
Csütörtökön nyugaton és délen fordulhat elő helyenként eső, zápor, de máshol is a felhők lesznek túlsúlyban, hosszabb napos időszakok inkább csak északkeleten lehetnek. Késő délután kezdhet északnyugat felől nagyobb területen felszakadozni a felhőzet. Az északi-északkeleti szél többfelé élénk, keleten, északkeleten erős lesz. Kora reggel 3-11, napközben 12-19 fok várható.
A szelesebb nyugati és keleti, északkeleti tájakon tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, illetve ingerlékenység, nyugtalanság előfordulhat. A felhős, csapadékos tájakon lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, romolhat hő- és komfortérzetünk.