"Az egész abból indult ki, hogy úgy éreztem, túl ritkán látom Ed-et, és eszembe jutott, milyen jó lenne leülni egy kicsit egymással szembe, együtt zenélni és megnézni, hogy mit tudnánk kihozni egymásból. Nagy lépés volt ez tőlem, mert alapvetően elég félénk és visszahúzódó típus vagyok, de Los Angelesben sokkal bátrabbnak és szabadabbnak éreztem magam, úgyhogy belevágtam. Fantasztikus élmény volt a stúdióban lenni Ed-del. Egyszerűen lenyűgözött. Leesett tőle az állam. Olyan érzés volt, mintha egy isten társaságában lennék. Nagyon boldog voltam, hogy együtt zenélhettünk.
Volt egy különösen emlékezetes esténk, amikor együtt iszogattunk az egyik koncertje után. Ő igazi nehézsúlyú volt ezen a téren, én meg úgy éreztem, biztos tudnám tartani vele a lépést. Ehhez képest teljesen kiütöttem magam és arra ébredtem a fürdőszobájában, hogy bevertem a fejemet a csapba. Kiderült, hogy vele ellentétben én bizony csak pehelysúlyú vagyok, de azért nagyon jól éreztem magam!"
Így készült Star Fleet Project!
A Queen gitárosa, Sir Brian May eredetileg csak egy kis jammelésre hívta össze néhány barátját – köztük Eddie Van Halen-t – de a közös örömzenélés eredménye végül a Star Fleet Project című minialbum lett. Brian a 40 éves jubileum apropóján idézte fel a lemezhez fűződő emlékeit és azt is, hogy mi történt, amikor együtt ivott Eddie-vel.
NEKED AJÁNLJUK
Elstartolt a Prózamaraton
Első ízben, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A hét órán át tartó eseményen Az év novellái 2023 antológia 27 szerzője olvas fel műveiből, és beszélget...