Egy ismeretlen jármű vezetője közlekedett Szekszárdon a Városi Sportcsarnok melletti parkolóban, amikor nem tartott kellő oldaltávolságot, és nekiütközött egy ott parkoló autó jobb elejének, majd adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

A rendőrök  augusztus 16-án öt főt fogtak el, közülük egyet köröztek, egyet pedig tetten értek. A járőrök előállítottak egy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt is. Kollégáink hét szabálysértési- és egy büntetőfeljelentést tettek. Az egyenruhások a nap folyamán négy biztonsági intézkedést hajtottak végre.