Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
0:00
/
Szeretetcsokorral ajándékozták meg a dalszerzőt

Meglepetéssel készült Janó Attiláné és Kiss Barbara, szekszárdi virágkötő Forenszki Róbert, a Himnusz a békéért című dal szerzőjének. Valentin nap alkalmából egy szeretetcsokrot adtak át a művésznek.

Az ötlet eredetileg Guba Ágié, aki a Virágkötők Szövetségének elnöke és alapítója is volt. Ági szeretetcsokrokat ajándékozott minden évben. Ágiról Kiss Barbara mesélt barátnőjének.

„Ekkor mondtam, hogy lehetne egyet itt helyben is, egy ilyen kezdeményezést, amit hagyománnyá tehetünk minden évben. Guba Áginak az ötletét követve gondolkodtunk, hogy ki lehet az, aki olyat tett, olyan maradandót alkotott, ami időt álló, ami fiatalnak, idősnek egyaránt példa lehet, követendő érték, amiben valakinek a szíve-lelke benne van és ekkor gondoltuk azt, hogy Forenszki Róbert lenne erre alkalmas elsőként.” – tudtuk meg Janó Attilánétól.

A dalszerzőnek, akinek a projektjéről mi is beszámoltunk előzetesen, Kiss Barbara és Decsi Kiss János képzőművész adta át a virágcsokrot, amelyet ecuadori rózsák, lisianthusok és szellőrózsák díszítettek, emellett pedig a szeretetcsokorban a békét jelképező fehér galamb is helyet kapott.

 

Képek: Janó Attiláné