Várakozáson felül kezdte az évet a magyar gazdaság; az év első három hónapjában csaknem 2 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest – közölte a pénzügyminiszter. Varga Mihály azt mondta: az elemzők a GDP zsugorodására számítottak, de a friss adatokból kiderül, hogy a gazdaságvédelmi programok eredményesek voltak. A pénzügyminiszter szerint éves szinten legalább 4,3 százalékos, jövőre pedig még erőteljesebb növekedés várható.
Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Figyelem! A NAV kiemelten ellenőrzi a benzinkutakat
Kiemelten ellenőrzi a védett árú üzemanyagokra vonatkozó szabályok betartását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az üzemanyagkutakon és a telephelyeken is. A szabályszegők súlyos szankciókra...






