A nemek közötti bérkülönbség témakörét járja körbe az Egyenlítő Alapítvány „Egyenlítsük a béreket!” címet viselő konferenciája október 20-án.

A témával kapcsolatban megvizsgálják a jogi és szabályozói hátteret, a kapcsolódó társadalmi és pszichológiai kérdéseket, valamint vállalati gyakorlatokat.

Amíg az EU-ban a nemek közötti bérkülönbség 13 százalék, addig Magyarországon a nők, ugyanabban a munkakörben, átlagosan óránként 17,2 százalékkal kevesebbet keresnek a férfiaknál, amely több mint két havi bérkülönbséget eredményez éves szinten. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az év utolsó két hónapjában a nők ingyen dolgoznak.

A Magyar Egyenlő Bérezés Napja (Equal Pay Day) október végére esik idén, így a konferenciával erre az eseménnyel is szeretnék felhívni a figyelmet. Ezen kívül a konferencia célja a figyelemfelkeltés, az edukálás és az, hogy a fizetésekről és a nemek közötti bérkülönbségről való beszélgetés ne legyen tabutéma.

„A közgondolkodást szeretnénk befolyásolni és rávilágítani arra, hogy a nők és a férfiak bére közötti jelentős különbség arra mutat rá, hogy a nők munkáját alacsonyabbnak ítéljük. Emellett szeretnénk azt az elvet megerősíteni, hogy a bérkülönbség az egymással összehasonlítható csoportok esetében csak az objektíven mérhető, eltérő értékű munka esetén lehet jogszerű” – írják a szervezők.

A nemek közötti bérkülönbség általában még rosszabbá válik, amikor elérkezik a nyugdíj ideje. Megvizsgálták a 2019-es adatokat, amelyből kiderült, hogy a nők az Európai Unióban 29 százalékkal kevesebb nyugdíjat kapnak, mint a férfiak. Emiatt számos európai ország vezetett be bértranszparenciát előíró szabályozást, amely arra kötelezi a vállalatokat, hogy hozzák nyilvánosságra a dolgozóik fizetését.

Az Egyenlítő Alapítvány fontosnak tartja egy ilyen törvény hazai bevezetését. Az átláthatóság ugyanis csökkenti az információs aszimmetriát, így a bértárgyalás során mindenki egyenlő ismeretekkel rendelkezik és ez legitimációt, vagyis megerősítést ad a munkavállaló számára. Mindez pedig pozitívan hathat a nemek közötti bérkülönbség csökkentésére.

Továbbá a magasabb bérek több nőt ösztönöznek arra, hogy belépjenek a munkaerőpiacra, ami a gazdaság termelési kapacitásának növekedéséhez és ezáltal a foglalkoztatás növekedéséhez vezet. Mindemellett a nők fizetésének növekedése csökkentheti a nők körében a szegénységi rátát, csökkenti a nemek közötti különbségeket az öregségi nyugdíjak terén és pozitív hatással van a gyerekeikre is.

A nők munkaerő-piaci részvételének növelése, valamint a nők és a férfiak közötti bérszakadék megszüntetése pozitív hatással lesz az EU gazdasági növekedésére is. Ennek érdekében az Európai Bizottság 2030-ra ambiciózus, 78 százalékos foglalkoztatottságot tűzött ki a 20 és 64 év közötti lakosság körében. Ez csak úgy sikerülhet, ha a 2020-ban fennálló, 11 százalékpontos nemek közötti foglalkoztatottsági különbség a felére csökken, azaz háromszor intenzívebben nő majd a női foglalkoztatottság a férfiakénál.

Az alapítványról

Az Egyenlítő Alapítvány a nők munkaerőpiaci helyzetének javításán dolgozik, valamint azért, hogy a nők ugyanolyan arányban legyenek képviselve a döntéshozatalban, mint a társadalomban. Számos kutatás igazolja, hogy a bevonásukkal meghozott döntések sokkal megalapozottabbak, továbbá azok a cégek sikeresebbek, ahol a vezetői csapat nemi szempontból kiegyensúlyozott.

Konferencia

A rendezvényen személyesen Budapesten lehet részt venni, vagy online közvetítésen keresztül az ország bármely pontjából be lehet kapcsolódni.

Időpont: 2022. október 20.

Helyszín: CEU előadóterme (1051 Budapest, Nádor u. 15.)

Közvetítés: Zoom webinár keretében

A konferencia részletes programjával és a regisztrációval kapcsolatban további részleteket az egyenlitoalapitvany.org weboldalon találhattok.

/Nyitókép forrása: egyenlitoalapitvany.org/