15 percen keresztül próbálták a rendőrök megállítani az önvezető módban lévő járművet, miközben a sofőr a volánnál békésen szundikált.

Németországban a rendőrség üldözőbe vett egy Model 3-as Teslát, miután a bajkeverő gépjármű nem állt meg az egyik ellenőrzőpontnál. Az észak-bajorországi Bamberg közelében történt eset során a rendőrök 110 kilométer/órás sebességgel vették üldözőbe az autót, és 15 percen keresztül próbálkoztak a megállításával, mire nagy nehezen sikerrel jártak.
Eközben a sofőr lazán szundikált a volán mögött. Bár a rendőrök próbálkoztak dudálással és szirénázással is, csak sokadik próbálkozásra jött össze az ébresztés. Ekkor a férfi végre félreállt. Kiderült: kábítószer hatása alatt ült a volán mögé, és egy úgynevezett kormánysúlyt is használt, ami arra szolgál, hogy becsapja az autó biztonsági rendszerét és elhitesse vele, hogy a sofőr keze a kormányon van. Az üldözés során senki sem sérült meg, így közúti közlekedés veszélyeztetése miatt indult ellene eljárás, és a tárgyalás végeztéig nem ülhet volán mögé.