Egy régi hagyomány és egy helyi közösség által teremtett új ötvözete jól működhet együtt, és kedvelt programmá is válhat. Jó példa erre a Dunakömlődi Borbarátok Egyesülete által szervezett Márton-napi újboráldás újborásással megspékelve.

A rendezvény fokozatosan nyerte el a mai formáját

Kezdetben csak néhány présházban tartottak közös Márton-napi vacsorát a présháztulajdonosok, aztán ahogy a lakoma híre szárnyra kapott, évről évre egyre többen csatlakoztak hozzá, mígnem rendezvénysátorra lett szükség, amit szintén kinőttek, így 2017-től már a faluházban lakomáztak, ahova fáklyafény mellett vonultak át. 2018-ban először újdonságként libakergetést is tartottak a programon. Természetesen az boráldás és borásás szertartása minden alkalommal a présházsoron zajlott, ahogy ebben az évben is.

Kiássák a tavalyi bort és elássák az újat

A boráldás szertartását ez alkalommal Kürtösi Krisztián katolikus plébános tartotta, ezután következett be a borásás. Az esemény főbb mozzanatai Vass János tréfás borhoz írott fohászának elmondása, és a pásztorbot átadása a program következő évi felelősének, de a legfontosabb az előző évi újborok kiásása, és helyükre a friss nedűk elhantolása, Földanya gondjaira bízva így azokat egy kerek esztendőre.