Dunakeszin történt gépkocsifeltörésből származó értékek mellett kábítószergyanús anyagokat is találtak a nyomozók egy Dunaföldváron élő férfi lakásán.

Egy budapesti férfi tett feljelentést a rendőrségen

Mert ismeretlen ellopott egy Dunakeszi nagyáruház parkolójában az autójából pénzt és több elektronikai eszközt is. A szálak – és az egyik ellopott eszköz jeladója – egy dunaföldvári lakáshoz vezettek. Egy ott, albérletben élő férfi fogadta a Dunaföldvári Rendőrőrs körzeti megbízottját, aki már a lakásba belépve „fűszagot” érzett, ezért azonnal értesítette a nyomozókat.

A rendőrök kutatást tartottak a lakásban, ahol feltehetően a lopásból származó pénz mellett kábítószer fogyasztásához használt eszközöket, kábítószergyanús zöld növényi törmeléket és marihuánával szennyezett cigarettacsikkeket is találtak, melyeket lefoglaltak. A férfi, feltehetően a rendőrök érkezésekor, egy zacskót dobott ki az erkélyről, melyben közel négy grammnyi kábítószergyanús növényi törmelék volt.

A gyorsteszt kimutatta, hogy marihuána

A 37 éves férfi jól ismert a rendőrség előtt, ugyanis az ország több pontján folyik ellene büntetőeljárás lopás és kábítószer birtoklása miatt is. Mintavételre előállították, mert a gyanú szerint kábítószert fogyasztott, amit a gyorsteszt is alátámasztott. Gyanúsítottként is kihallgatták, ennek során elismerte, hogy ő dobta ki az erkélyről az utcára a marihuánát tartalmazó zacskót. Elmondta azt is, hogy

"hosszú ideje fogyaszt kábítószert, melyet normál dohányba keverve szív el."

A marihuánának számos kóros hatása van az azt fogyasztókra.

Kezdetben

  • a feldobottság után a fogyasztó álmosnak vagy lehangoltnak érzi magát
  • az érzékelés torzul
  • tájékozódási zavar lép fel
  • a mozgáskoordináció bizonytalanná válik
  • a reakcióidő csökken
  • vannak, akik a drog használatától pánikrohamot kapnak vagy szorongani kezdenek

Hosszú távú használat esetén

  • gyengébb ellenálló képesség a hétköznapi betegségekkel szemben, az immunrendszer gyengülése
  • személyiségváltozás és hangulatingadozás
  • leromlott emlékező- és gondolkodási képesség
  • torzult sejtek arányának növekedése a testben
  • a tüdő szöveteinek pusztulása és az agy maradandó károsodása
  • a férfi nemi hormonok csökkent termelődése
  • csökkent szexuális teljesítőképesség
  • apátia, bódultság, céltalanság
     

A rendőrség a DELTA program keretében a harcot indított a kábítószer-kereskedelem és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények felszámolásáért.

Amennyiben kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményt észlel, vagy arról tudomást szerez, bejelentést tehet a nap 24 órájában elérhető Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívón.