A cím talán kissé bizarr, pedig egy nagyon bensőséges és információgazdag programot jelent. Az Akiket a sors összeköt – Szerelmek és szerelmespárok című tematikus sétán a sírkertben nyugvó legendás szerelmespárok történeteit ismerhetik meg a résztvevők a Fiumei úti sírkertben.

A program egyszer, kizárólag február 14-én várja a múlt és érzések irán fogékonyakat. 

Kiderül,  hogyan szerette Vörösmarty Mihály Csajághy Laurát, milyen volt Ady Endre és Léda kapcsolata, miért ért tragikus véget Móricz Zsigmond és Holics Janka házassága, vagy miért és hogyan vált el Mikszáth Kálmán a feleségétől, hogy aztán sírig tartó hűséget fogadjanak egymásnak mégis.

Szó lesz József Attila kapcsolatáról is

Szántó Judittal valamint Konkoly-Thege Gyula és Dorothy Arents történetéről, a Barcza-Rotter Béla és Tamásy Mária műkorcsolyázó-házaspár tragikus sorsáról, vagy Jászai Mari és Reviczky Gyula szerelméről is.

Mégiscsak a boldogság napja

Vagyis nem fognak hiányozni a felemelő legendák sem, így Arany János és Ercsey Julianna házasságát vagy Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Török Sophie szerelmi háromszögét kivesézik majd. 

A sétán való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.