9 hónap

Egy nagymányoki férfi tett feljelentést augusztus 2-án ismeretlen tettes ellen, aki ellopta a háza udvarában leparkolt autóját. Mint elmondta, előző este állította le a kocsit, az utcai kaput becsukta, de nem zárta be.

A slusszkulcsot a lezáratlan járműben hagyta. Reggel észlelte csak, hogy nincs meg a jármű. A lopással 200 000 forint kára keletkezett.

A  bonyhádi rendőröknek egy fiatal páros vált gyanússá, akik korábban is követtek már el hasonló bűncselekményt. A bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 18 éves, szekszárdi lakcímmel rendelkező fiút elszámoltatták, mely során a fiatalember elismerte, hogy ő vitte el az autót. Az önjelölt sofőr átadta az indítókulcsot és megmutatta a kismányoki bekötőút közelében hátrahagyott autót, mivel az éjszakai furikázás során ott elakadtak.

A fiút a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvételének bűntette miatt, szűkszavúan ugyan, de elismerte a bűncselekmény elkövetését.

Nem először lopott autót Nagymányokon

Idén márciusban, szintén Nagymányokról vitt el a fiatalember hasonló célzattal egy 700 000 forint értékű autót. A feszegetésnek ellenálló garázsajtó alatt bebújva lopta ki a kocsit, az akkor még fiatalkorú szekszárdi fiú. Volt egy társa is, aki figyelőként segítette, majd vele együtt autózott. Tavasszal Bonyhád – Öreghegyen találták meg a Nagymányokról elcsent járművet.

Az ügyek vizsgálata – egy eljárásban – a Bonyhádi Rendőrkapitányságon folytatódik.