Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az Atomerőmű KSC Szekszárd U11-es utánpótlás csapata Horváth Vivien és Fekete Eszter irányításával Pécsett kezdte meg a bajnoki küzdelmeket vasárnap, ahol először az NKA Pécs, majd a PVSK NKA leány csapata ellen lépett pályára. A lányok mindkét mérkőzésükön magabiztos győzelmet arattak.

„Vasárnap délelőtt U11-es csapatunk Pécsre utazott az Országos Kenguru Kupa első fordulójára, ahol mindkét mérkőzésünkön két gyönyörű győzelmet zsebeltünk be a két pécsi akadémia ellen.”

Horváth Vivien

NKA PÉCS LEÁNY/A – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 34-60

„Az első mérkőzésünket a Rátgéber Akadémia lányai ellen játszottuk. A első négyesünk bátran lépett pályára, így gyönyörű ziccerekkel és védekezéssel nyertük meg ezt az etapot. A harmadik játékrészben eldőlt a mérkőzés: Bartos Zsuzsi 16 pontjához és Untermüller Lilla 17 pontjához jól párosult Beke Nóri remek védekezése, illetve Szegedi Viki megkaparintott lepattanói. Hatalmas öröm volt látni, hogy bárki, aki a pályára lépett, akarva, saját tudásának megfelelően játszott, így sikerült megszerezni az első győzelmünket.”

Horváth Vivien

PVSK NKA LEÁNY/A – ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 18-85

„A PVSK csapata ellen az egész meccsen jobban tudtuk érvényesíteni akaratunkat. Kiváló védekezéssel és gyönyörű labdaszerzésekkel indítottuk a mérkőzést, ahol szinte az összes játékosunk pontot szerzett. Ismét a Bartos-Untermüller páros szerezte a legtöbb pontot, de hozzájuk társult még Farner Zenta és Szegedi Viki, akik lepattanó szerzéseik segítségével szintén tíz pont fölé jutottak. Nagyon büszkék vagyunk kis csapatunkra, mindenki hozzá tudott valamit tenni a fölényes győzelmünkhöz. Nem állunk meg, hanem készülünk a következő fordulóra!”

Horváth Vivien