Szél Móni
11398 cikk
Jogsi nélkül okozott balesetet
Egy 34 éves pusztahencsei férfi személykocsival nem az út-...
Adj vért!
Naponta mintegy 1600-1800 véradót kell toboroznunk, hogy biztonságos vérkészlet...
Felfrissülést hoz a csütörtök
Csütörtökön a sok napsütés mellett intenzív lesz a gomolyfelhő-képződés, és napközben záporok, zivatarok helyenként előfordulhatnak. Az északnyugati szél megélénkül, időnként megerősödik. Reggel 21, délután 29 fok körül alakul a hőmérséklet. Pénteken...
A decsi Bíborvég Általános Iskola infrastrukturális fejlesztése
447 millió forint vissza nem térítendő támogatásból újul meg a decsi iskola. A projekt az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg. A Szekszárdi Tankerületi Központ, konzorciumi partnerével...
Karjukat nyújtották a rendőrségi dolgozók
A Szekszárdi Területi Vérellátó Központ a Tamási Rendőrkapitányság épületébe szervezett kiszállásos véradást június 29-én. A Főkapitányság részére 2012-ben a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége „Véradóbarát munkahely” kitüntető címet adományozott. Együttműködésünk azóta is...
Újabb szabadtéri tűzesetek
Június utolsó napján három alkalommal riasztották vármegyénk tűzoltóit, két esetben szabadtéri tüzek miatt. Negyed hektáron búzatábla, valamint mintegy ezer négyzetméternyi területen száraz füves vegetáció égett kedden délután Pakson, a 6231-es...
Helybe visszük a szűrővizsgálatokat – Tolna vármegyében is
Az Országos Kórházi Főigazgatóság "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" programja keretében 2026-ban lehetőség nyílik Tolna vármegyében is szűrőbusszal a lakossághoz közel vinni alapvető szűrővizsgálatokat. A Somogy Vármegyei Kaposi Mór Oktató Kórház...
A hőségben is első az egészség védelme!
A jelenlegi rendkívüli időjárásra, valamint a nyár folyamán várható hőség hullámokra tekintettel a Szociális és Családügyi Minisztérium felhívja valamennyi munkáltató figyelmét a melegben végzett munka veszélyeire, valamint a munkavállalók...
Elhunyt egy igazi közösségi ember
Dr. Sólyom Bódog az élet számos területén hagyta ott kézjegyét. Jogászként dolgozott sokáig, a Rotary mozgalom meghatározó, kartizmatikus embere volt, neve összeforrz a szekszárdi női kosárlabdával. 2026. június 30-án 87...
A kánikula átírja a mindennapokat
Július 1-én is rövidített nyitvatartás a hőségriasztás miatt a NAV-nál. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának paksi kirendeltsége (Paks Járási Hivatal Kormányablak, Paks, Dózsa György út 62.),...
Holokauszt Emléknap július 5-én
Vasárnap 10:30 - tól Szekszárdon, a Művészetek Házában. A megemlékezés programja: Emlékbeszédet tart: BERLINGER ATTILA, Szekszárd Megyei Jogú Város polgármestere
TÜCSÖK ZENÉS SZÍNPAD műsora
Liturgiai megemlékezést tart: FINÁLI GÁBOR, a budapesti Hunyadi...
Pár fokkal hűvösebb lesz szerdán
Szerdán a naposabb délelőtti órákat követően egy nyugat felől közeledő hidegfront hatására egyre többfelé alakul majd ki zápor, zivatar. Helyenként heves zivatar is lehet felhőszakadás, jégeső és szélvihar kíséretében. A...
NEKED AJÁNLJUK
Jogsi nélkül okozott balesetet
Egy 34 éves pusztahencsei férfi személykocsival nem az út- és a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel ért egy kereszteződéshez. Nem tudta megállítani az autót, és...
Kiemelt tartalmainkKiemelt
Közel három évtizeddel ikonikus slágere után ismét turnéra indul Eagle-Eye Cherry. A svéd énekes budapesti...
A magyar turisták körében mindenképpen. A szallas.hu adatai szerint jellemzően 5-7 éjszakára foglalnak szállást,...
Kihirdették az Év Fagylaltja verseny győzteseit: az idei abszolút győztes egy budapesti kézműves fagylaltozó gyümölcsös...



