David Blanchflower, a Dartmouth College közgazdászprofesszora kollégájával 72 ország adatait vizsgálta, amelynek során több tényezőt (nem, személyiség, külső körülmények és életkor) is figyelembe vettek, hogy megállapíthassák, mi a boldogság forrása (ami nem a pénz). Hozzátették, a személyiségjegyek és a körülmények (kapcsolatok, oktatás, jövedelem, egészség) is hajlamosíthatnak a boldogságra, de ugyanilyen fontos az életkor is: a 30 évesek kevésbé vallották magukat boldognak, mint a 70 évesek.
Arról is szót ejtettek, hogy a mélypont országonként változó, mivel az ukránok 62 évesen, a svájciak pedig 35 évesen a legboldogtalanabbak, de a legtöbb országban a 40-es éveik elején, illetve fiatalon érzik ezt az emberek. Ebből arra következtettek, hogy az élet lassú hanyatlás helyett inkább U alakú, de ezt bővebben is kifejtették: a fiatalkor kezdetén mindenki vidám, optimista, ám ez később megváltozik, a stressz megnő, majd hirtelen csökken.
Az aggodalom a középkorban tetőzik, és ezt követően meredeken esik, a harag pedig az élet során lineárisan apad. A szomorúság a középkorban kissé megemelkedik, majd csökken, mert addigra lerázzuk a stresszt és az aggodalmaskodást, így jutunk el a boldogsághoz. Egyúttal kiemelték, a 46. évet követő boldogság nem külső körülményeknek (anyagiak, karrier), hanem belső változásoknak köszönhető.
Ugyanis az idősebb korosztály jobban tudja uralni az érzelmeit, elfogadja a sorsát, kevésbé haragszik. Illetve ahogy felismerjük saját halandóságunkat, és élesebben látjuk, mi a fontos, mi éri meg a haragot (szinte semmi), elfogadjuk gyengeségeinket, erősségeinket, korlátainkat. Tehát hiába csökken a vitalitás, a ruganyosság, egyre boldogabbak leszünk, mert megbékülünk, elfogadunk, tolerálunk.
