Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Alakok, formák, színek, vászon és festészet – az idén 40 éves Művészetek Házában megnyílt a Hagyomány című tárlat, a Magyar Művészeti Akadémia akadémikus és köztestületi tagjainak kiállítása. A tárlat egyediségét az adja, hogy az alkotások – egy fotóművész képének kivételével – olajjal, akvarellel, akrillal készültek, vászon, papír, ecset, festőkés, festőszer, vagy éppen víz használatával. Tehát hagyományos festészeti technikákkal.


„A kiállítás egyedülálló a Művészetek Háza történetében, hiszen a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak még nem volt csoportos tárlata az intézményben”

– osztotta meg az információt közösségi posztjában a Babits Mihály Kulturális Központ.


A Magyar Kultúra Hete programsorozat záró eseményén Berlinger Attila, ügyvezető igazgató mondott köszöntőt, a tárlatot Baky Péter Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésének képviselője, köztestületi tagja, kurátor nyitotta meg.

Az ünnepély nem mindennapi pillanattal ért véget: az eseményen Nyáry Éva Köztársasági Érdemrenddel kitüntetett budapesti festőművész felajánlotta az intézménynek “A zene bűvöletében” című alkotását

A kiállítás március 23-ig, vasárnap és hétfő kivételével, 10:00-17:00 óra között várja az érdeklődőket, a belépés díjtalan.

(forrás, fotó: Babits Mihály Kulturális Központ Facebook oldala)